A piac közepét hatalmas gesztenyefa uralta, akkora volt, hogy a vele szemben álló három emeletes tömbházzal vetekedett. Valamikor a Felméri- ház udvarán szolgáltatott árnyékot a kertben olvasgató Felméri Bazsának. A Felmériék kikoptak a köztudatból akárcsal a róluk elnevezett esküvői ruhakölcsönző. Vastag, repedezett aszfalt fedi emléküket, csak a gesztenyefa maradt meg, egy korszak fakó eleganciájának emlékeként.Mint egy égbe szúrt mutatóujj figyelmeztet mindenkit múlandóságára.Persze az alatta üldögélő lurkók rá se hederítenek az efféle égi jelekre, számukra az idő csak a mából áll és általában ez sem elég hosszú.Esténként mindig csattanó taslik és fülhúzások figyelmeztetik a fa alatti banda tagjait arra hogy a ma véges. Dühös anyukák cipelik haza maszatos, lehorzsolt bőrű csemetéiket, így vetve véget a langyos kora nyári estéknek. Most is úgy üldögélnek nevetgélve a fa puha árnyékába mint csibék a kotló alatt. Lulú a társaság bohóca, akit pofonjaiért és vicceiért egyaránt tisztelnek, mókázik. Elmés poénjait teli szájjal röhögve díjazzák társai. Azzal szórakoznak, hogy kedvenc írójuk könyveiből idézgetnek. Persze Lulú a prímás, ő egész részeket tud betéve.
-"Uram a késemért jöttem ...." idézi teljes komolysággal, eljátszva a fedélzetmestert aki valami matróz hátába felejtette kését egy nagyon távoli kikötő füstős ívójában lejátszódott nézeteltérés kapcsán.
Eddig semmi humoros, gondolhatja a beavatatlan, de a fiúk ismerik a párbeszéd folytatását is, amikor a kormányos meglepetésére Fülig Jimmy azt válaszolja :-"Uram megvan a kése, itt a hátamba..."
Persze ezt a részt már kórusban üvöltik és egymást hátba veregetve élvezik ki a poén minden zamatát.
Ezt a könyvet már mindegyik annyiszor olvasta, hogy a ponyva irodalom doktorai is lehetnének, ha erre esetleg valahol doktori címeket osztogatnának.
A duma tovább folyik, a rejtélyes kikötők kemény öklű vagányairól, nemes lelkű légiónistákról és egyéb figurákról akiket egy éhes író, egy Pesti kávéházban azért vetett papírra, hogy legyen miből kifizetnie a tejeskávéját. Zsidó fia volt, de olyan korban élt amikor nevét magyarosítania kellett. Így lett Reichmanból Rejtő. A fiúkat ez most nem érdekli. A humor, a nemes egyszerűség amivel hőseik géperejű pofonjaikat osztogatják, teljesen leuralja fiatal fantáziájukat. El is osztották becsületesen hőseik neveit egymás közt. Lulu lett a Fülig Jimmy, a széles vigyorú, kemény öklű matróz aki egyszer egy egész box válogatottat inzultált egyedül,oly szigorral, hogy az illető sportemberek csak nyolc nap után távozhattak az intenzív osztályról. Guggler kedvence a Piszok Alfréd nevű kapitány lett, akit egyszerűen Piszkos Fred néven ismert a kikötők színes népsége, rebesgették róla azt is, hogy egyszer Delhiben kilopta a Buddha szobor rubint szemét és egy vasúti sorompó stopjelző piros üvegével cserélte ki. A hívek elájultak amikor a a Buddha lelkében fellángolt az öröm tűz és szemei azt villogták: STOP::STOP. Persze a fiúk újra nyerítve röhögnek a fent említett rész felidézésekor. Dénkolá törékeny termete és szemüveges mivolta miatt nem pályázhatott efféle kemény öklű és veszélyes alakok nevére, de megtalálta a legjobban ráillő figurát. Ö lett a Wágner úr, a kékszakállú kikőtői csavargó alteregója , aki szakálla gyönyörű búzakék színét Nyolcemeletes Drugicsnak köszönhette,mivel az illető hirtelen szájon vágta .Ugyanis szeretett létráját , melyet mindenhova magával hordott és Melanie-nak becézett a Wagner úr feltehetően részeg és felhőtlen optimizmusában inzultált. Drugics az inzultust nem hagyta megtorolatlanul és amint említettem, hirtelen szájon kapta a Wágnert , aki kecses ívben landolt egy kád zománcfestékben. Újabb röhögés a gesztenyefa alatt. Közben hozzájuk csapódtak többen is a környékbeli gyerekek, ifjoncok közül. A nevetés nagy mágnes. Sokan közülük sosem hallottak a felidézett könyvekről, sem azoknak hőseiről és a poénokat sem mind értették de együtt nevettek a többiekkel. A jókedv valóban ragályos.
Az idő ugrott egyet és a nyári nap is alább hagyott . Éles nyilait már nem lődözte annyira vad hévvel kétlábú áldozataira. A horizont széle vörösre vált és az ég azúrkék legelőjén már csak néhány elkódorgott bárányfelhő legelészett. A piac ahol ültek nem volt valódi. Valami buzgó városi alkalmazott pihent agyában születhetett a terv, hogy a központtól ötpercnyire piacot hozzanak létre. Volt ugyan itt minden, asztalok, meg bádog napellenzők,szemetes kukák és bicikli tartó rács, csak a portékáikat kínálgató parasztok hiányoztak teljességgel. Mégis , hogy a becsület mentve legyen, működött néha egy állami zöldséges bódé, ahova néha napján szezonárú érkezett és ilyenkor dupla volt az öröm. Ugyanis a zöldséges személyzete mind elkényeztetett női alkalmazottakból állt, így a hatalmas teherautók lerakodásánál igénybe vették a fiúk izomerejét. Megfizették bőségesen a segítséget, volt olyan is, hogy akár 50 lejt is kaptak fejenként egy rakodás után, arról nem is beszélve, hogy rakodás közben annyi gyümölcsöt ehettek amennyi beléjük fért. Sajnos, most nem volt se kocsi se gyümölcs. Vasárnap ugyanis nem dolgoztak a zöldségesben. A fiúk jókedve a tetőfokára hágott, amikor a kapualjban, mely a Baross Gábor utcáról nyílt a piac irányában, megjelent a Nagyfejű Gabi. Ö nem volt barát, csak Lulú udvarán lakott a nagymamája , így nem is számított valójában fertálybelinek. Megtűrt személy volt, általában csak akkor engedték maguk közé ha pénze volt és fagyival vagy egyéb finomságokkal megvásárolta társaságukat. Gabit nem bántotta ez a dolog, örült hogy néha maguk közé engedték, noha sokszor visszaéltek szelídségével és leszívott pár taslit ártatlanul. Főleg Lulú élt vissza ezzel, és sokszor csupa vagánykodásból megalázta. Később persze Lulú is belátta, hogy gonoszul viselkedett akkoriban de már nem volt rá mód, hogy megkövesse. (Az élet távol sodorta őket egymástól és csak fejezetek lettek egymás emlékeiben.) Most azonban Gabi még itt van és a fiúk furcsállják is, hogy bárgyú de megszokott vigyora most nem rikít az arcán.
Kissé lelassul ahogy megpillantja a vidám társaságot, arcán egyre jobban kirajzolódik a zavar. Most már egyáltalán nyoma sincs mosolynak , szemeiben a rossz hírt hordó hírnők félelme pislákol.
A társaság figyeli ahogy közeledik és elég komoly csend foglalja el az iménti hahoták helyét.
- Lulú, anyád hívat. - buggyan ki belőle az első mondat kissé nyikorogva. Tisztes távolságba áll meg, mert nem szeretne egy hirtelen pofont kapni. Tapasztalta már, hogy Lulu kissé kiszámíthatatlan tud lenni néha.
Most pedig ráadásul rossz hírt is hozott.
-Apád rosszul van, gyere haza! -ismétli az Anya üzenetét .
Lulu leugrik a betonasztalról ahol eddig lábait lóbálta és elindul Gabi felé.
Kételkedve kérdi :- Biztos Anyám küldött? Nem marhulsz?
- Nem marhulok, tudod, hogy veled nem merek.-jön a válasz.
Lulu megszaporázza lépteit és ahogy a kapu alá ér , már futva veszi az irányt végig az úton hazáig.
Gabi valahol el maradt, de Lulut ez most nem érdekli, hanem azt fura szorító érzést próbálja elnyomni amely egyre erősebben lűktett a mellében. Ismerős érzés, megtanult harcolni ellene. Szorong. Még nem fél de szorong.Gyomra összeszűkül miközben kettesével ugrál fel a kanyargó lépcsőn. Tíz fok, öt lépés. Fent van a nyikorgó tornácon. A kifeszített dróton frissen mosott ruhák illatoznak. Anyja a fatornácot mossa egy ronggyal. Ahogy meghallja a lépéseket a háta mögött, felegyenesedik és megfordul. Nem teljesen, csak nyakból. Arcán aggodalom tükröződik, szemei riadtak. Szája sarkán sírás kapaszkodik, de lerázza most.
- Mi lett? -kérdi Lulu. Azt mondta Gabi baj van....
- Apád ma kihányta az epéjét!-hangzik a válasz. Anyja hangja remeg, mégsem határozatlan.
-Ó, dehogy volt az epéje , ilyen nincs is...-próbálkozik Lulu, de bent , a szívében tudja, hogy ez most komoly. Évek óta beteg az apja, havonta egyszer legalább elmondta az Anyja, hogy Apátok nem éri meg a hónap végét. És az apja évek óta él. Igaz, egyre rosszabbul van. Már morfiumot is adtak neki. Néha , amikor az anyja dolgozni van , Lulu adja be neki ezeket az injekciókat. Apja hálás értük, állandó mámorban van tőlük. Csak percekre ébred fel, és akkor boldogan meséli, hogy milyen szépet álmodott. Újra éli gyermekkorát,csak vigyázni kell rá, mert a gyógyszer hatása alatt nem mindig érzékeli a valóságot, és megtörtént már, hogy majdnem felült a forró kályhára. Ha kimegy a gyógyszer a szervezetéből, iszonyúan szenved. A rák teljesen behálózta belsejét és mint láthatatlan ,halálos pók, szívja ki belőle az életet adagonként.
Lulu belépett a szobába, ahol az apja feküdt az ágyon .A szobát félhomály uralta, anyja egy lepedővel takarta el az ablakot.Meg akart győződni arról, hogy az anyja ismét csak túloz.Apja békésen szuszogott. Aludt. Sápadt, színtelen arcát egy keskeny besurranó fénycsík festette halotti sárgára, ahogy a lepedő kissé el csúszott az ablakon . Lulu egy darabig nézte az apját, fejében vad gondolatok kergették egymást, keblében érzések kavarogtak. Nem bírta sokáig a szobában, hanem kifordult gyorsan a konyhába. Anyja a hokedlin ült és épp rágyújtott egy büdös marosestire.
A dohányfüst szárnyas kígyóként tekeredett a plafon irányába. Anyja lecsípett az ajkáról egy odatapadt dohánycsíkot, megnyalta ajkait és kortyolt egyet a kihűlt pótkávéból.Gondterhelten bambulta repedezett linóleum piros kockáit.
Lulu leült és próbált felelősségteljesen viselkedni.
- Szerintem nem komoly. Műbalhé. Tudod milyen figurás.-próbálta nyugtatni az anyját.
Anyja ránézett. Mélykék szemeiben bánat ült és fájdalom. Apró ráncok húzták meg magukat a szeme sarkánál. Hangja fáradt és fakó volt amikor válaszolt.
- Nem. Ez most komoly.Ez az utolsó. Apád az éjjel elmegy.-mondta.
Lulu, noha fiatal volt és tapasztalatlan, most megérezte a helyzet komolyságát. Ez a mondat olyan volt mint a hóhér bárdja. Hideg és könyörtelen. Nem tudta most hogyan kell viselkedni. Agyában lázasan kergették egymást vadabbnál vadabb képek, vegyesen, zavarósan.
Akkor most mi legyen?-kérdezte a lehető legnagyobb komolysággal amit ki tudott magából préselni. Azt akarta, hogy az anyja érezze, most itt egy Férfi áll , akire számíthat. Nem sokáig tarthatta magát e férfias érzelmek mesterséges magaslatain, mert anyja válasza le is szedte a komolyság eme tetőfokáról.
-Menj el Jenőhöz a munkába és szólj, hogy jöjjön ide az éjszaka.-mondta, majd így folytatta:
Jenőtől kérj buszpénzt és menj fel hozzájuk. Az éjjel ott alszol, hogy reggel tud a gyermeket óvodába vinni.
Szilvia délelőttös, nem tudja vinni. (A gyermek bátyja kétéves fia volt. Cáncó, így becézték. Szerette a kisfickót és örült, hogy nem kell otthon töltenie az éjszakát, abban a házban ahol Apja talán utolsó látógatóját várja )
Ennyit a felelős férfiaskódásból,- gondolta. Újra gyerek volt, még akkor is ha már tizennégy múlt. És most nem bánta. Nem szólt semmit, csak bólintott és azzal ki is fordult a konyhából a gangra.
A lépcsőn csigalassúsággal pattogott lefelé. Lassan de komótosan ugrált, két lábbal egyszerre, lépcsőfokról lépcsőfokra.Testét megfeszítette és minden landolásnál kellemes vibráció rázta meg egész valóját. Titokban abba reménykedett, hátha a rázkódástól lehullanak róla a mázsás súlyok, amelyek a szívét húzták egyre lejjebb, valami sötét félelmetes semmi irányába.
A kapualjban Gabi ácsorgott. Nápolyit majszolt és láthatóan kíváncsi volt a történtekre. Biztos a nagyanyja tette ki őrködni, információt szerezni. Az ajtójuk nyitva volt, a nagymama teljes mázsányi nagyságában el volt terülve a konyhában egy kanapén. A félhomály jótékonyan eltakarta rongyos pongyoláját, csak a szemüvege csillant meg a homlokán.
Lulu hangos kezítcsókolómot küldött feléje. Általában hadi állapotok uralták kettejük kapcsolatát, mert a Mami nem szerette , hogy az ö Gabikáját néha megkujakolta, de most érezte, hogy a délutáni eseményekre való tekintettel a csatabárd el van ásva. Fáradt, halk válasz jött a köszönésére. Ezt is rossz jelnek könyvelte el , hiszen a fogadott köszönés is igazolta az Anyát. Most valóban komoly a helyzet. a felnöttek ezt tudják.Apja tényleg elmehet az éjjel.
Már az útcán bandukol amikor belehasított a felismerés. El se búcsúztam apámtól.Rögtön meg is nyugtatta magát: nem is tehettem, hiszen aludt. És minek is? Holnap úgyis találkozunk. De ha nem ? Persze ez újabb dilemma elé állította. fel szabad esetleg kell- e költeni valakit aki haldoklik (talán) búcsúzás céljából? Ilyen és efféle etikai és morális kérdéseket boncolgatott magában amikor újra a piachoz ért. A csapat ott ült ahol hagyta, de csendesebb hangnemben folyt a társalgás. Közeledtére még hallkabb lett, suspurutyoltak még egy két mondatot, de mire oda ért melléjük csend volt. Láthatón zavart volt mindenki, senki sem nézett a szemébe. Rögtön tudta, hogy Gabi többet mondott el nekik távozása után, mint neki előtte.
-Mondta Gabi ?-kérdezte tőlük.
Bólintás volt a válasz és valahonnét előkerült egy boros flakon. Kezébe nyomták,
-Húzd meg! hangzott több felölről is a bátorítás. Meghúzta. A bor savanyú volt és langyos, de most jól esett.
Újra olyan bátor, felnőttes érzés kerítette hatalmába.érezte ahogy az alkohol melegsége végig fut az erein.
-Ejsze reggelre félárva leszek.-jelentette ki komoran, miközben körbe adta az üveget.
Sajnálkozó pillantások szálltak felé, és kezdte élvezni kissé a feléje áradó pállott szeretetet.
Többen is félszegen átkarolták és suta vigasztaló szavakat motyogtak. Nem is értette, miket hablatyolnak, de jól esett, hogy vannak haverjai. Még egyszer meghúzta a boros üveget és elbúcsúzott.
Sietnie kellett, mert a szürkület már kezdett átfolyni sötétkékbe és tudta, hogy ha az utolsó buszt elszalassza akkor gyalogolnia kell és nem is keveset.Futólépésre vette és ahogy szaladt a vére a fülébe kattogott vészjósló , ijesztő szavakat. Se perc alatt a sörözőnél volt. A teraszt még teljes egészébe betöltötte a kikapcsolódni vágyó munkásosztály lelkes közönsége. Némelyeknek már nagyon sikerült a kikapcsolódás, oly annyira hogy már ki is akadtak. Hangos bömböléssel nyomtak haveri cuppanóst egymás izzadt bagószagú képére. A románok ölelkezve próbáltak elbömbölni valami dojnát, de nem igazán jött nekik össze. Válaszként a terasz másik végéből egy pár elázott suhanc Edda számot kornyikált, rockos nyávógással adták a világ tudtára , hogy rossz hold kelt föl amikor a kölyke lett valaki valakinek. Lulu csak perifériálisan érzékelte a hangulatot.Szemei a bátyját kutatták. Meg is látta amint egy halom sörös korsóval megrakodva kikanyarodott a teraszra. Értékes terhét lerakta egy asztaltársaságnak akik üvöltve nyugtázták az újabb életmelegítő hideg nedű érkezését. A bátyja vigyorogva, gesztikulálva adta elő legújabb halászkalandját.Az asztalnál ülök feszülten hallgatták, miközben vigyorogva kortyolgatták párás korsóikból, a hideg felvizezett söreiket. Szemükben részeg jókedv ragyogott tompán. A a matt ragyogás mögött elnyomott lelkek pislákoltak takaréklángon. Kommunizmus volt.
Bátyja észrevette és spicces jó kedvel harsányan üdvözölte.
-Lulu ! -hát te mit csinálsz itt ilyenkor? -, de meg sem várta válaszát már el is indult befelé, a söntés irányába.
Lulu követte a lengő ajtókon túli világba. Mindig büszke volt arra , hogy neki szabad ide bejönni.
Bátyja pattogó hangon diktálta a pultosnak a következő rendelést. Hirtelen felé fordult és rákérdezett:
- Iszol egy pohár sört?- , de ezúttal sem várta be válaszát, hanem ódaszolt a szemüveges , izzadó csaposnak.
Öcsémnek adj egy pohár sört, de kevés habbal ám!
-Mi a helyzet?- tudakolta vidáman. Szemei kissé össze gubancolódtak, ha kicsit ivott, és most eléggé gubancosak voltak.
- Baj van...-nyögte ki Lulu , miközben belenyalintott a hideg sörbe. Bűntudat súhíntotta meg . Lelkiismerete ébredezett. Te itt iszod a sört és apád otthon haldoklik? -visszhangzott belsejében .Lekiismeretét belefojtotta a sörbe, melyet egy kortyból kiivott és hangosabban folytatta.
-Anya arra kér , amikor végeztél menj haza hozzánk.Apja haldoklik.
Bátyja abba hagyta a pénzek rendezgetését, amit addig szokott csinálni amíg a következő rundot a csapos kikészíti és leült. Szemei helyre ugrottak és tekintete az övébe fúrodott.
-Mit mondtál ? kérdezte, mi van Apjával? Apjukat csak így emlegették: Apja. Nem Apa, se Apu, csak Apja.
- Apja az éjjel elmegy!-mondta ki hangosan, és tudta, hogy most igaza van.
Apját négy nap múlva temették. Azt mondják szép temetés volt.
Sírjára fiatal gesztenyefa vetett halvány, hűvös árnyékot.
Marosszentkirály
2012, május
