őrök

Árnyékok

A piac közepét hatalmas gesztenyefa uralta, akkora volt, hogy a vele szemben álló három emeletes tömbházzal vetekedett. Valamikor a Felméri- ház udvarán szolgáltatott  árnyékot a kertben olvasgató Felméri Bazsának. A Felmériék kikoptak a köztudatból akárcsal a róluk elnevezett esküvői ruhakölcsönző. Vastag, repedezett  aszfalt fedi emléküket, csak a gesztenyefa maradt meg, egy korszak fakó eleganciájának emlékeként.Mint egy égbe szúrt mutatóujj figyelmeztet mindenkit múlandóságára.Persze az alatta üldögélő lurkók rá se hederítenek az efféle égi jelekre, számukra az idő csak a mából áll és általában ez sem elég hosszú.Esténként mindig csattanó taslik és fülhúzások figyelmeztetik a fa alatti banda tagjait arra hogy a ma véges. Dühös anyukák cipelik haza maszatos, lehorzsolt bőrű csemetéiket, így vetve véget a langyos kora nyári estéknek. Most is úgy üldögélnek nevetgélve a fa puha árnyékába mint csibék a kotló alatt. Lulú a társaság bohóca, akit pofonjaiért és vicceiért egyaránt tisztelnek, mókázik. Elmés poénjait teli szájjal röhögve díjazzák társai. Azzal szórakoznak, hogy kedvenc írójuk könyveiből idézgetnek. Persze Lulú a prímás, ő egész részeket tud betéve.
-"Uram a késemért jöttem ...." idézi  teljes komolysággal, eljátszva a fedélzetmestert aki valami matróz hátába felejtette kését egy nagyon távoli kikötő füstős ívójában lejátszódott nézeteltérés kapcsán.
Eddig semmi humoros, gondolhatja a beavatatlan, de a fiúk  ismerik a párbeszéd folytatását is, amikor a kormányos meglepetésére Fülig Jimmy azt válaszolja :-"Uram megvan a kése, itt a hátamba..."
Persze  ezt a részt már kórusban üvöltik és egymást hátba veregetve élvezik ki a poén minden zamatát.
Ezt a könyvet már mindegyik annyiszor olvasta, hogy a ponyva irodalom doktorai is lehetnének, ha erre esetleg valahol doktori címeket osztogatnának.
A duma tovább folyik, a rejtélyes kikötők kemény öklű vagányairól, nemes lelkű légiónistákról és egyéb figurákról akiket egy éhes író, egy Pesti kávéházban azért vetett papírra, hogy legyen miből   kifizetnie a tejeskávéját. Zsidó fia volt, de olyan korban élt amikor nevét magyarosítania kellett. Így lett Reichmanból Rejtő. A fiúkat ez most nem érdekli. A humor, a nemes egyszerűség amivel hőseik géperejű pofonjaikat osztogatják, teljesen leuralja fiatal fantáziájukat. El is osztották becsületesen hőseik neveit egymás közt. Lulu lett a Fülig Jimmy, a széles vigyorú, kemény öklű matróz aki egyszer  egy egész box válogatottat inzultált egyedül,oly szigorral, hogy az illető sportemberek csak nyolc nap után távozhattak az intenzív osztályról. Guggler kedvence a Piszok Alfréd nevű kapitány lett, akit egyszerűen Piszkos Fred néven ismert a kikötők színes népsége,  rebesgették róla azt is, hogy egyszer Delhiben kilopta a Buddha szobor rubint szemét és egy vasúti sorompó stopjelző piros üvegével cserélte ki. A hívek elájultak amikor a a Buddha  lelkében fellángolt az öröm tűz és szemei azt villogták: STOP::STOP. Persze a fiúk újra nyerítve röhögnek a fent említett rész felidézésekor. Dénkolá törékeny termete és szemüveges mivolta miatt nem pályázhatott efféle kemény öklű és veszélyes alakok nevére, de megtalálta a legjobban ráillő figurát. Ö lett a Wágner úr, a kékszakállú kikőtői csavargó alteregója , aki szakálla gyönyörű búzakék színét  Nyolcemeletes Drugicsnak köszönhette,mivel az illető hirtelen szájon vágta .Ugyanis szeretett létráját , melyet mindenhova magával hordott és Melanie-nak becézett a Wagner úr feltehetően részeg  és felhőtlen optimizmusában inzultált. Drugics az inzultust nem hagyta megtorolatlanul és amint említettem, hirtelen szájon kapta a Wágnert , aki kecses ívben landolt  egy kád zománcfestékben. Újabb röhögés a gesztenyefa alatt. Közben hozzájuk csapódtak többen is a környékbeli gyerekek, ifjoncok  közül. A nevetés nagy mágnes. Sokan közülük sosem hallottak a felidézett könyvekről, sem azoknak hőseiről és a poénokat sem mind értették de együtt nevettek a többiekkel. A jókedv valóban ragályos.
Az idő ugrott egyet  és a nyári nap is alább hagyott . Éles nyilait már nem lődözte annyira vad hévvel kétlábú áldozataira. A horizont széle vörösre vált és az ég azúrkék legelőjén már csak néhány elkódorgott bárányfelhő legelészett. A piac ahol ültek nem volt valódi. Valami buzgó városi alkalmazott pihent agyában születhetett a terv, hogy a központtól ötpercnyire piacot hozzanak létre. Volt ugyan itt minden, asztalok, meg bádog napellenzők,szemetes kukák és bicikli tartó rács, csak a portékáikat kínálgató parasztok hiányoztak teljességgel. Mégis , hogy a becsület mentve legyen, működött néha egy állami zöldséges bódé, ahova néha napján szezonárú érkezett és ilyenkor dupla volt az öröm. Ugyanis a zöldséges személyzete mind elkényeztetett női alkalmazottakból állt, így a hatalmas teherautók lerakodásánál  igénybe vették a fiúk izomerejét. Megfizették bőségesen a segítséget, volt olyan is, hogy akár 50 lejt is kaptak fejenként egy rakodás után, arról nem is beszélve, hogy rakodás közben annyi gyümölcsöt ehettek amennyi beléjük fért. Sajnos, most nem volt se kocsi se gyümölcs. Vasárnap ugyanis nem dolgoztak a zöldségesben. A fiúk jókedve a tetőfokára hágott,  amikor a kapualjban, mely a Baross Gábor utcáról nyílt a piac irányában, megjelent  a Nagyfejű Gabi. Ö nem volt barát, csak Lulú udvarán lakott a nagymamája , így nem is számított valójában fertálybelinek. Megtűrt személy volt, általában csak akkor engedték maguk közé ha pénze volt és fagyival vagy egyéb finomságokkal megvásárolta társaságukat. Gabit nem bántotta ez a dolog, örült hogy néha maguk közé engedték, noha sokszor visszaéltek szelídségével és leszívott pár taslit ártatlanul. Főleg Lulú élt vissza ezzel, és sokszor csupa vagánykodásból megalázta. Később persze Lulú is belátta, hogy gonoszul viselkedett akkoriban de már nem volt  rá mód, hogy megkövesse. (Az élet távol sodorta őket egymástól és csak fejezetek lettek egymás emlékeiben.) Most azonban Gabi még itt van és a fiúk furcsállják is, hogy  bárgyú de megszokott vigyora most nem rikít az arcán.
Kissé lelassul ahogy megpillantja a vidám társaságot, arcán egyre jobban kirajzolódik a zavar. Most már egyáltalán nyoma sincs mosolynak , szemeiben a rossz hírt hordó hírnők félelme pislákol.
A társaság figyeli ahogy közeledik és elég komoly csend foglalja el az iménti hahoták helyét.
- Lulú, anyád hívat. - buggyan  ki belőle az első mondat kissé nyikorogva. Tisztes távolságba áll meg, mert nem szeretne egy hirtelen pofont kapni. Tapasztalta már, hogy Lulu kissé kiszámíthatatlan tud lenni néha.
Most pedig ráadásul rossz hírt is hozott.
-Apád rosszul van, gyere haza! -ismétli az Anya üzenetét .
Lulu leugrik a betonasztalról ahol eddig lábait lóbálta és elindul Gabi felé.
Kételkedve kérdi :- Biztos Anyám küldött? Nem marhulsz?
- Nem marhulok, tudod, hogy veled nem merek.-jön a válasz.
Lulu megszaporázza lépteit és ahogy a kapu alá ér , már futva veszi az irányt végig az úton hazáig.
Gabi valahol el maradt, de Lulut ez most nem érdekli, hanem azt  fura szorító érzést próbálja elnyomni amely  egyre erősebben lűktett a mellében. Ismerős érzés, megtanult harcolni ellene. Szorong. Még nem fél de szorong.Gyomra összeszűkül miközben kettesével ugrál fel a kanyargó lépcsőn. Tíz fok, öt lépés. Fent van a nyikorgó tornácon. A kifeszített dróton frissen mosott ruhák illatoznak. Anyja a fatornácot mossa egy ronggyal. Ahogy meghallja a lépéseket a háta mögött, felegyenesedik és megfordul. Nem teljesen, csak nyakból. Arcán aggodalom tükröződik, szemei riadtak. Szája sarkán sírás kapaszkodik, de lerázza most.
- Mi lett? -kérdi Lulu. Azt mondta Gabi baj van....
- Apád ma kihányta az epéjét!-hangzik a válasz. Anyja hangja remeg, mégsem határozatlan.
-Ó, dehogy volt az epéje , ilyen nincs is...-próbálkozik Lulu, de bent , a szívében tudja, hogy ez most komoly. Évek óta beteg az apja, havonta egyszer legalább elmondta az Anyja, hogy Apátok nem éri meg a hónap végét. És az apja évek óta él. Igaz, egyre rosszabbul van. Már morfiumot is adtak neki. Néha , amikor az anyja dolgozni van , Lulu adja be neki ezeket az injekciókat. Apja hálás értük, állandó mámorban van tőlük. Csak percekre ébred fel, és akkor boldogan meséli, hogy milyen szépet álmodott. Újra éli gyermekkorát,csak vigyázni kell rá, mert a gyógyszer hatása alatt nem mindig érzékeli a valóságot, és megtörtént már, hogy majdnem felült a forró kályhára. Ha kimegy a gyógyszer a szervezetéből, iszonyúan szenved. A rák teljesen behálózta belsejét és mint láthatatlan ,halálos pók, szívja ki belőle az életet adagonként.
Lulu belépett a szobába, ahol az apja feküdt az ágyon .A szobát félhomály uralta, anyja egy lepedővel takarta el az ablakot.Meg akart győződni arról, hogy az anyja ismét csak túloz.Apja békésen szuszogott.  Aludt. Sápadt, színtelen arcát egy keskeny besurranó fénycsík festette halotti sárgára, ahogy a lepedő kissé el csúszott az ablakon . Lulu egy darabig nézte az apját, fejében vad gondolatok kergették egymást, keblében érzések kavarogtak. Nem bírta sokáig a szobában, hanem kifordult gyorsan a konyhába. Anyja a hokedlin ült és épp rágyújtott egy büdös marosestire.
A dohányfüst szárnyas kígyóként tekeredett a plafon irányába. Anyja lecsípett az ajkáról egy odatapadt dohánycsíkot, megnyalta ajkait  és kortyolt egyet a kihűlt pótkávéból.Gondterhelten bambulta  repedezett  linóleum piros kockáit.
 Lulu leült és próbált felelősségteljesen viselkedni.
- Szerintem nem komoly. Műbalhé. Tudod milyen figurás.-próbálta nyugtatni az anyját.
Anyja ránézett. Mélykék szemeiben bánat ült és fájdalom. Apró ráncok húzták meg magukat a szeme sarkánál. Hangja fáradt és fakó  volt amikor válaszolt.
- Nem. Ez most komoly.Ez az utolsó. Apád az éjjel elmegy.-mondta.
Lulu, noha fiatal volt és tapasztalatlan, most megérezte a helyzet komolyságát. Ez a mondat olyan volt mint a hóhér bárdja. Hideg és könyörtelen. Nem tudta most hogyan kell viselkedni. Agyában lázasan kergették egymást vadabbnál vadabb képek, vegyesen, zavarósan.
Akkor most mi legyen?-kérdezte a lehető legnagyobb komolysággal amit ki tudott magából préselni. Azt akarta, hogy az anyja érezze, most itt egy Férfi áll , akire számíthat. Nem sokáig tarthatta magát e férfias érzelmek mesterséges magaslatain, mert anyja válasza le is szedte  a komolyság eme tetőfokáról.
-Menj el Jenőhöz a munkába és szólj, hogy jöjjön ide az éjszaka.-mondta, majd így folytatta:
Jenőtől kérj buszpénzt és menj fel hozzájuk. Az éjjel ott alszol, hogy reggel tud a gyermeket óvodába vinni.
Szilvia délelőttös, nem tudja vinni. (A gyermek bátyja kétéves fia volt. Cáncó, így becézték. Szerette a kisfickót és örült, hogy nem kell otthon töltenie az éjszakát, abban a házban ahol Apja talán utolsó látógatóját várja )
 Ennyit  a felelős férfiaskódásból,- gondolta. Újra gyerek volt, még akkor is ha már tizennégy múlt. És most nem bánta.  Nem szólt semmit, csak bólintott és azzal ki is fordult a konyhából a gangra.
A lépcsőn csigalassúsággal pattogott lefelé. Lassan de komótosan ugrált, két lábbal egyszerre, lépcsőfokról lépcsőfokra.Testét megfeszítette és minden landolásnál kellemes vibráció rázta meg egész valóját. Titokban abba reménykedett, hátha a rázkódástól lehullanak róla a mázsás súlyok, amelyek a szívét húzták egyre lejjebb, valami sötét félelmetes semmi irányába.
A kapualjban Gabi ácsorgott. Nápolyit majszolt és láthatóan kíváncsi volt a történtekre. Biztos a nagyanyja tette ki őrködni, információt szerezni. Az ajtójuk nyitva volt, a nagymama teljes mázsányi nagyságában el volt terülve a konyhában egy kanapén. A félhomály jótékonyan eltakarta rongyos pongyoláját, csak a szemüvege csillant meg a homlokán.
Lulu hangos kezítcsókolómot küldött feléje. Általában hadi állapotok uralták kettejük kapcsolatát, mert a Mami nem szerette , hogy  az ö Gabikáját néha megkujakolta, de most érezte, hogy a délutáni eseményekre való tekintettel  a csatabárd el van ásva. Fáradt, halk válasz jött a köszönésére. Ezt is rossz jelnek könyvelte el , hiszen a fogadott köszönés is igazolta az Anyát. Most valóban komoly a helyzet. a felnöttek ezt tudják.Apja tényleg elmehet az éjjel.
Már az útcán bandukol amikor belehasított a felismerés. El se búcsúztam apámtól.Rögtön meg is nyugtatta magát: nem is tehettem, hiszen aludt. És minek is? Holnap úgyis találkozunk. De ha nem ? Persze ez újabb dilemma elé állította. fel szabad esetleg  kell- e költeni valakit aki haldoklik (talán) búcsúzás céljából? Ilyen és efféle etikai és morális kérdéseket boncolgatott magában amikor újra a piachoz ért. A csapat ott ült ahol hagyta, de csendesebb hangnemben folyt a társalgás. Közeledtére még hallkabb lett, suspurutyoltak még egy két mondatot, de mire oda ért melléjük csend volt. Láthatón zavart volt mindenki, senki sem nézett a szemébe. Rögtön tudta, hogy Gabi többet mondott el nekik távozása után, mint neki előtte.
-Mondta Gabi ?-kérdezte tőlük.
Bólintás volt a válasz és valahonnét előkerült egy boros flakon. Kezébe nyomták,
-Húzd meg! hangzott több felölről is a bátorítás. Meghúzta. A bor savanyú volt és langyos, de most jól esett.
Újra olyan bátor, felnőttes érzés kerítette hatalmába.érezte ahogy az alkohol melegsége végig fut az erein.
-Ejsze reggelre félárva leszek.-jelentette ki komoran, miközben körbe adta az üveget.
Sajnálkozó pillantások szálltak felé, és kezdte élvezni kissé a feléje áradó  pállott szeretetet.
Többen is félszegen átkarolták és  suta vigasztaló szavakat motyogtak. Nem is értette, miket hablatyolnak, de jól esett, hogy vannak haverjai. Még egyszer meghúzta a boros üveget és elbúcsúzott.
Sietnie kellett, mert a szürkület már kezdett átfolyni sötétkékbe és tudta, hogy ha az utolsó buszt elszalassza akkor gyalogolnia kell és nem is keveset.Futólépésre vette és ahogy szaladt a vére a fülébe kattogott vészjósló , ijesztő szavakat. Se perc alatt a sörözőnél volt. A teraszt még teljes egészébe betöltötte a kikapcsolódni vágyó munkásosztály lelkes közönsége. Némelyeknek már nagyon sikerült a kikapcsolódás, oly annyira hogy már ki is akadtak. Hangos bömböléssel nyomtak haveri cuppanóst egymás izzadt bagószagú képére. A románok ölelkezve próbáltak elbömbölni valami dojnát, de nem igazán jött nekik össze. Válaszként a terasz másik végéből egy pár elázott suhanc Edda számot kornyikált, rockos nyávógással adták a világ tudtára , hogy rossz hold kelt föl amikor a kölyke lett valaki valakinek. Lulu  csak perifériálisan érzékelte a hangulatot.Szemei a bátyját kutatták. Meg is látta amint egy halom sörös korsóval megrakodva kikanyarodott a teraszra. Értékes terhét lerakta egy asztaltársaságnak akik üvöltve nyugtázták az újabb életmelegítő hideg nedű érkezését. A bátyja vigyorogva,  gesztikulálva adta elő legújabb halászkalandját.Az asztalnál ülök feszülten hallgatták, miközben vigyorogva kortyolgatták  párás korsóikból, a hideg felvizezett söreiket. Szemükben részeg jókedv ragyogott tompán. A a matt ragyogás mögött elnyomott lelkek pislákoltak takaréklángon. Kommunizmus volt.
Bátyja észrevette és spicces jó kedvel harsányan üdvözölte.
-Lulu ! -hát te mit csinálsz itt ilyenkor? -, de meg sem várta válaszát már el is indult befelé, a söntés irányába.
Lulu követte  a lengő  ajtókon túli világba. Mindig büszke volt arra , hogy neki szabad ide bejönni.
Bátyja pattogó hangon diktálta a pultosnak a következő rendelést. Hirtelen felé fordult és rákérdezett:
- Iszol egy pohár sört?- , de ezúttal sem várta be válaszát, hanem ódaszolt a szemüveges , izzadó csaposnak.
Öcsémnek adj egy pohár sört, de kevés habbal ám!
-Mi a helyzet?- tudakolta vidáman. Szemei kissé össze gubancolódtak, ha kicsit ivott, és most eléggé gubancosak voltak.
- Baj van...-nyögte ki Lulu , miközben belenyalintott a hideg sörbe. Bűntudat súhíntotta meg . Lelkiismerete ébredezett. Te itt iszod a sört és apád otthon haldoklik? -visszhangzott belsejében .Lekiismeretét  belefojtotta a sörbe, melyet egy kortyból kiivott  és  hangosabban folytatta.
-Anya arra kér , amikor végeztél menj haza hozzánk.Apja haldoklik.
Bátyja abba hagyta a pénzek rendezgetését, amit addig szokott csinálni amíg a következő rundot a csapos kikészíti és leült. Szemei helyre ugrottak és  tekintete az övébe fúrodott.
-Mit mondtál ? kérdezte, mi van Apjával? Apjukat csak így emlegették: Apja. Nem Apa, se Apu, csak Apja.
- Apja az éjjel elmegy!-mondta ki hangosan, és tudta, hogy most  igaza van.
Apját négy nap múlva temették. Azt mondják szép temetés volt.
Sírjára fiatal gesztenyefa vetett halvány, hűvös árnyékot.

Marosszentkirály
  2012, május

Hinni vagy nem hinni ? ez itt a kérdés.

Nagy vita folyik a világba, okosabbnál okosabb tobiások csattogtatják rozsdás érveiket élet halál harcot vívva a hit kérdése felől.Egyik tábor hisz Istenbe, hisz a Menybe, hisz a feltámadásba és még sok más megfoghatatlan dologba. Ezek közt vannak  hívők és vannak vallásos figurák. Egyesek irigylik őket, mások lenézik, némelyeket hidegen hagy.
A másik tábor a hideg logika bátor és elszánt katonáiból áll, akik azt hiszik, hogy ők nem hisznek. Illetve hát mégiscsak hisznek, mert ha már van egy dolog felől véleményük  az már hit.Szerintem. Szóval ők azok akik egy
teologiát végzet biologus tanaiban hisznek .Őseik a majmok.
Nos, gondolom ezt a vitát sosem fogják eldönteni, mivel mindkét tábor eltökélten hirdeti  felfogását.

Részemről csak annyit , hogy azért elegánsabb és méltóságteljesebb abba hinni hogy Isten képmására teremtettem mint az hogy egy életunt majom leszármazottja vagyok

Dénkolá

A nap lustán sütött, és a tikkadt melegben a poros faleveleket szurkálta tele élettel. A főtéren a toronyóra tempósan delet kongatott. Az udvarunkon minden lakás ajtaja tárva-nyitva volt és a legyek csak ingerültebbé tették pimaszságukkal, a már amúgy is ingerült háziasszonyokat. Itt - ott , elcsattant egy nyakleves a vásottabb gyerekek nyakán. Egyik jómagam voltam, ugyanis már nem győztem kivárni az ebéd tálalását és bele pofátlankodtam a lábasba. Anyám mosolyogva osztogatta a nyakleveseit, több szeretett volt bennünk mint harag. Az udvaron a pilledt nyári levegőbe összekeveredett az árva gulyás illata a rántott húséval amihez hozzá csapódott  egy odakozmált hagyma bűze is, de összességébe véve kellemes illat uralta az udvar légterét.
- Tejfölt kell hozni -mondta Anyám. Az első három megjegyzés elment a fülem mellet, mivel minden figyelmemet Piszkos Fred foglalta le, aki éppen újabb tört vetette a mindég gyanakvó, de annál naivabb Fülig Jimmy - nek. Egy "szeretett tasli" visszahozott a hagymaszagú valóságba. Máris kaptam a kikészített csavaros "borkányt" és robogtam mint szélvész lefele a lépcsőn. Anyám kiáltása a kapunál ért utol .
- Pééénzt! Nem vittél pénzt !
Rükvercbe kapcsoltam és visszarobogtam az asztal sarkára kikészítette ötlejesér. Kis idő múlva már az útcán hajtottam képzeletbeli lovamat és igazi Winnetou-ként csatakiáltásokkal riogattam a  gyanútlan izzadt járókelőket. A két szám alatt hűvös kapu alj vezetett a poros hátsó udvarra, melynek kerítése ki volt dőlve és így  lehetővé tette a beavatottaknak, hogy ezt kihasználva,a főtér huszonöt szám alatt jöjjön ki. Szerintem akkoriba ez rövidítő volt. Nyikorgó kerekkel fordultam be a hűvös kapualjba és pillanatokon belül máris a napfényázatta poros udvaron voltam. Egy pillanatra a fény elvakított. Megtorpantam. Érdekes látvány fogadott. Az udvar közepén egy darab papondeklin érdekes figura feküdt egy szál klottgatyában.Napozott .Zajos érkezésemre felült és zavartan pislogott rám, a sárga agyonleukoplasztozott szemüvege alól. A szemüveg nagyon viharvert volt, a lencsék mint a tejes üveg alja és két rakoncátlan de pajkos szem kandikált át rajta keresztül blazírt lazasággal bele a nagyvilágba. A láthatóan intelligens, de pálya  és tengely tévesztett szemek tetőtől talpig végigmértek. Úgy tűnt gazdája elégedett a látvánnyal. Bizalma jeléül széles mosoly fakadt fel a gyertyázó tekintélyes orra alól. Koszos kéz nyúlt felém parolára.
- Szia.Csabi vagyok .
Egyből szívembe zártam ezt az eredeti figurát és boldogan ráztam meg szutykos kezét.
- Szia. Levi vagyok. Szólíts Egérnek !-adtam meg neki azonnal a jogot arra , hogy a legfrissebb becenevemen szólítson.
Így kezdődött el életem egyik legértékesebb barátsága.

Marosvásárhely - gyermekorom városa

Kinek ne dobbana meg a szive, ha szülővárosára gondol? Ott ahol  a gyermekkor mézes napjai teltek  és az ifjúság merész álmait szővőgettük harsányan, bátran . Hol van már az a város?
 Ki tudja. Tán sose látom már viszont. Az utcák ugyan ott vannak, igaz néhány keresztségen túl  már, kissé megvénültek, néhány öreg ház végképp eltünt a képből, s a régi jóbarátok helyén egy új kor  betolakódói  jelzik hogy a jólét bizony  beköszöntött már egyesekhez. Marosvásárhely. Szülőhelyem. Itt születtem meg újra és újra. Világrajöttemkor  a Csillagközbe laktunk. Hires, hirhedt utca volt ez  egy letünt korban. Itt müködött valamikor az Elefántné  féle piroslámpás intézmény. Bizony. Pont a szomszédunkba volt a ház,  de a komunista  éra, amelybe én belepottyantam születésileg , már megszüntette  az efféle ember-ember általi kizsákmányolást. Már csak az öregek emlékeztek még a kifestett , gyürödt lányok bájaira. A vén kujonok!
Apró koromban még kövezett  volt az utca, nagy kerek kövek áltak ki a földből.Valószinőleg a Marosbol hordták öket ide. Emlékeim fájdalmasak.Nem mintha annyira fájna hogy a  köveket letakarták  asztfaltszönyeggel, hanem azért , mert apró kölök koromba a legtöbször nyáron mezitláb rohangáltunk fel és alá az utcán. Tehettük, ugyanis az egész utcában egy autó volt, a vén  szabóé, de ő is csak havonta egyszer gurult végig az utcán vele nagy csörömpölésel, amikor vidékre ment a rokonsághoz.-
 A fájdalom meg abból eredt hogy mezitláb bizony sokszor lerúgtuk a lábujunk körmét egy –egy kiálló köben, ami hatalmas fájdalommal járt . Sorsunk úgy alakult, hogy ahogy az évek folyásaval  mi is átcsordogáltunk a kövezett  Csillag közből az aszfaltos Baross Gábor  utcába. Ma más a neve. De akkor még igy emlegették.Itt emeletes házba laktunk sok lakóval eggyütt. Hasonlitott kicsit  a Pesti bérházakra. A gangokat szines frissen mosott ruhák tették vidámabbá, a házfalát vadszőlő futotta be. Langyos esténként  lágy szellő hordozta szárnyain a vacsorák hagymaillatát.Forró nyári éjszakákon , amikor az ifjonti álmok szövögetése üzi el a szemekről az álmot,  a toronyóra mély kongatásai figyelmezettek arra, hogy létezik egy másik valóság, ahol az idő nem áll meg. Ilyenkor elaludtam . Az a hang kitörölhetetlen, most is a szivembe hasit ha kondul és ilyenkor szunyadó emlékeim riadtan rebbenek fel, hogy utána úrja megtelepedjenek a valóság vastag ágain..  Szeretem Vásárhelyt.

Amikor már akkora voltam, hogy könnyedén megfejtettem a betük titkait, beiratkoztam a gyerek könyvtárba. A Kultúrpalota főtéri részén volt, rögtön  Hajnalék trafikja  után. Itt egy várázslatos világ nyílt meg számomra. Ide menekültem sokszor a szürke valóság elől, hogy a fantázia színes  világában  új barátokat találjak.Itt a Főtéren találkoztam előszőr Winetou-val, itt ismertem meg Piszkos Fredet és itt lett jóbarátom a nemeslelkü Kárpathy Zoltán. Késöbb bemerészkedtem a Palota egyébb termeibe is, ahol új világokat fedeztem fel. Belekóstoltam a hangok, szimfóniák világába.Nem volt ez teljesen  idegen tőlem, ugyanis az apám otthon hegedült, de ez más volt.
Ehhez a zenéhez az emberek ünneplőt öltöttek. Új kontinenset fedeztem fel a Főteren. Nagy kaland volt a város központjába lakni.

A Főtér. A Főtér számomra mindig is egy nagy tó volt. Ide ömlik be minden fontosabb  útcája a városnak. Közepén park sziget úszik, annak közepén nyaranta illatozó virágóra, városunk elkopott büszkeségének materiális emléke,  figyelmezteti az arra bandukoló gyanútlan polgárt, hogy az idő könyörtelenül  elillan, akár  a virágok illata. A park sziget egyik végén  ortodox templom terpeszkedik sötéten baljósan , eltakarva a múlt szebbik részét.. Előtte  hősbetyár lóhaton tapossa a néhai  Bódor Péter kútat.   Kár lenne hogy elsülyedjen e sziget, hiszen ide jár ki a nyugdijasok nagy hada, tikkadt nyári estéken kormányt szidni meg zsugázni, de itt olvadnak egymásban Ámor sebzett áldozatai is.
A Somostető irányából is itt folynak egybe  az utcák. Ide torkollik a Bolyai utca is, sarkán a régi Korzó kávéházzal, amely  az átkosban mint   General store   ̋  tett jószolgálatot, a szocialista gazdaság remek termékeit kinálva a sokoldalúan fejlett közönségnek. Ma  egy nemzteközi szálodalánc  egyik szeme lett. Rányomta a kapitalizmus a bélyegét . A Főtér  felső sarkán az ortodox templom mögött tovább folydogál a szentgyörgyi út   Szászrégen irányába. Az alsó véget is ortodox templom uralja, kicsit arrébb kétfele szakad, és egyik része, amit Dózsa Györgyről neveztek el (és még sikerült is megtartani a nevét) , Kolozsár iranyába vezeti az arra útazót, balra viszont a Hoszú útca hömpölyög  Koronkán  és a Vácmántetőn keresztül Balavásárra és akár azon túl is. Az út-folyó partjait  néhány szecesziós épület szépiti, megrpóbálván ellensúlyozni a szocpol  épületek groteszk hangulatát.
.

A vikend-telep. Első emlékem róla kb.3-4 éves kormból datálódik. Halvány képek, erőss érzésekel vegyesen. Apám kezét fogtam és bandukoltunk a turbina partján a vikend fele.Gyermek szivembe ott zakatolt a rám váró kaland izgalma, talán félelem is markolászott,de apám meleg keze a kezembe meg nyugtatott. Így csak az izgalom emléke  maradt meg bennem, meg a gyerekbüszkeség. Apám és én! Az együttlét öröme elnyomta szorongásaimat. Hogy mi történt aznap, mit csináltunk, menyit maradtunk , már nem tudom. De a víkendtelepet azóta is szivembe zártam.
A Somostető, a tornakert ,a két Bolyai szobra, a Teleki téka, a Kossuth utca, a Szinháztér, a liget, a kicsi strand és a korcsolya pálya mind a gyerekorom szinhelyéhez tartoznak. Ha tán meg is vannak még,-mégsincsenek már. Eltüntek . Az idő könyörtelen hullámai elnyelték öket.----------