Marosvásárhely - gyermekorom városa

Kinek ne dobbana meg a szive, ha szülővárosára gondol? Ott ahol  a gyermekkor mézes napjai teltek  és az ifjúság merész álmait szővőgettük harsányan, bátran . Hol van már az a város?
 Ki tudja. Tán sose látom már viszont. Az utcák ugyan ott vannak, igaz néhány keresztségen túl  már, kissé megvénültek, néhány öreg ház végképp eltünt a képből, s a régi jóbarátok helyén egy új kor  betolakódói  jelzik hogy a jólét bizony  beköszöntött már egyesekhez. Marosvásárhely. Szülőhelyem. Itt születtem meg újra és újra. Világrajöttemkor  a Csillagközbe laktunk. Hires, hirhedt utca volt ez  egy letünt korban. Itt müködött valamikor az Elefántné  féle piroslámpás intézmény. Bizony. Pont a szomszédunkba volt a ház,  de a komunista  éra, amelybe én belepottyantam születésileg , már megszüntette  az efféle ember-ember általi kizsákmányolást. Már csak az öregek emlékeztek még a kifestett , gyürödt lányok bájaira. A vén kujonok!
Apró koromban még kövezett  volt az utca, nagy kerek kövek áltak ki a földből.Valószinőleg a Marosbol hordták öket ide. Emlékeim fájdalmasak.Nem mintha annyira fájna hogy a  köveket letakarták  asztfaltszönyeggel, hanem azért , mert apró kölök koromba a legtöbször nyáron mezitláb rohangáltunk fel és alá az utcán. Tehettük, ugyanis az egész utcában egy autó volt, a vén  szabóé, de ő is csak havonta egyszer gurult végig az utcán vele nagy csörömpölésel, amikor vidékre ment a rokonsághoz.-
 A fájdalom meg abból eredt hogy mezitláb bizony sokszor lerúgtuk a lábujunk körmét egy –egy kiálló köben, ami hatalmas fájdalommal járt . Sorsunk úgy alakult, hogy ahogy az évek folyásaval  mi is átcsordogáltunk a kövezett  Csillag közből az aszfaltos Baross Gábor  utcába. Ma más a neve. De akkor még igy emlegették.Itt emeletes házba laktunk sok lakóval eggyütt. Hasonlitott kicsit  a Pesti bérházakra. A gangokat szines frissen mosott ruhák tették vidámabbá, a házfalát vadszőlő futotta be. Langyos esténként  lágy szellő hordozta szárnyain a vacsorák hagymaillatát.Forró nyári éjszakákon , amikor az ifjonti álmok szövögetése üzi el a szemekről az álmot,  a toronyóra mély kongatásai figyelmezettek arra, hogy létezik egy másik valóság, ahol az idő nem áll meg. Ilyenkor elaludtam . Az a hang kitörölhetetlen, most is a szivembe hasit ha kondul és ilyenkor szunyadó emlékeim riadtan rebbenek fel, hogy utána úrja megtelepedjenek a valóság vastag ágain..  Szeretem Vásárhelyt.

Amikor már akkora voltam, hogy könnyedén megfejtettem a betük titkait, beiratkoztam a gyerek könyvtárba. A Kultúrpalota főtéri részén volt, rögtön  Hajnalék trafikja  után. Itt egy várázslatos világ nyílt meg számomra. Ide menekültem sokszor a szürke valóság elől, hogy a fantázia színes  világában  új barátokat találjak.Itt a Főtéren találkoztam előszőr Winetou-val, itt ismertem meg Piszkos Fredet és itt lett jóbarátom a nemeslelkü Kárpathy Zoltán. Késöbb bemerészkedtem a Palota egyébb termeibe is, ahol új világokat fedeztem fel. Belekóstoltam a hangok, szimfóniák világába.Nem volt ez teljesen  idegen tőlem, ugyanis az apám otthon hegedült, de ez más volt.
Ehhez a zenéhez az emberek ünneplőt öltöttek. Új kontinenset fedeztem fel a Főteren. Nagy kaland volt a város központjába lakni.

A Főtér. A Főtér számomra mindig is egy nagy tó volt. Ide ömlik be minden fontosabb  útcája a városnak. Közepén park sziget úszik, annak közepén nyaranta illatozó virágóra, városunk elkopott büszkeségének materiális emléke,  figyelmezteti az arra bandukoló gyanútlan polgárt, hogy az idő könyörtelenül  elillan, akár  a virágok illata. A park sziget egyik végén  ortodox templom terpeszkedik sötéten baljósan , eltakarva a múlt szebbik részét.. Előtte  hősbetyár lóhaton tapossa a néhai  Bódor Péter kútat.   Kár lenne hogy elsülyedjen e sziget, hiszen ide jár ki a nyugdijasok nagy hada, tikkadt nyári estéken kormányt szidni meg zsugázni, de itt olvadnak egymásban Ámor sebzett áldozatai is.
A Somostető irányából is itt folynak egybe  az utcák. Ide torkollik a Bolyai utca is, sarkán a régi Korzó kávéházzal, amely  az átkosban mint   General store   ̋  tett jószolgálatot, a szocialista gazdaság remek termékeit kinálva a sokoldalúan fejlett közönségnek. Ma  egy nemzteközi szálodalánc  egyik szeme lett. Rányomta a kapitalizmus a bélyegét . A Főtér  felső sarkán az ortodox templom mögött tovább folydogál a szentgyörgyi út   Szászrégen irányába. Az alsó véget is ortodox templom uralja, kicsit arrébb kétfele szakad, és egyik része, amit Dózsa Györgyről neveztek el (és még sikerült is megtartani a nevét) , Kolozsár iranyába vezeti az arra útazót, balra viszont a Hoszú útca hömpölyög  Koronkán  és a Vácmántetőn keresztül Balavásárra és akár azon túl is. Az út-folyó partjait  néhány szecesziós épület szépiti, megrpóbálván ellensúlyozni a szocpol  épületek groteszk hangulatát.
.

A vikend-telep. Első emlékem róla kb.3-4 éves kormból datálódik. Halvány képek, erőss érzésekel vegyesen. Apám kezét fogtam és bandukoltunk a turbina partján a vikend fele.Gyermek szivembe ott zakatolt a rám váró kaland izgalma, talán félelem is markolászott,de apám meleg keze a kezembe meg nyugtatott. Így csak az izgalom emléke  maradt meg bennem, meg a gyerekbüszkeség. Apám és én! Az együttlét öröme elnyomta szorongásaimat. Hogy mi történt aznap, mit csináltunk, menyit maradtunk , már nem tudom. De a víkendtelepet azóta is szivembe zártam.
A Somostető, a tornakert ,a két Bolyai szobra, a Teleki téka, a Kossuth utca, a Szinháztér, a liget, a kicsi strand és a korcsolya pálya mind a gyerekorom szinhelyéhez tartoznak. Ha tán meg is vannak még,-mégsincsenek már. Eltüntek . Az idő könyörtelen hullámai elnyelték öket.----------