Reggel volt. Szemeimet megszúrták a nap sugarai, mire kipukkadtak mint az érett vadgeszenye.
Csipásan nézem bele a nagyvilágba, testemet mázsás súlyként éreztem, az álom nehezedet még rám.
A takaróval eggyütt rugtam le az álmot is magamról. Nyár volt, sütött a nap, minden okom megvolt arra ,hogy megálapítsam :az élet szép! Épp ezen töprengetm , miközben az álom lepkéi még a fejem körül csapkodtak, amikor ,súlyosan, mélyen belekorgott a gyomrom a filozofikus reggelbe és én megéreztem hogy élek. Érdekes, hogy a hiányok jobban éreztetik velünk, hogy élünk, mint bármi más. Nem vetted észre még?
Ha mindened megvan és jól megy sorod, megöl az unalom.Bezzeg ha hiányod van, éhes vagy, netán éppenséggel nagyobb hiányok vanak az életedben, teszem azt nincs egy árva kanyid sem, mennyire érzed hogy élsz? Mennyire tud energizálni.....
A rátotta mennyei illata szált a konyhából. Szalonnás rántotta. A számba már özönviz volt, a nyálam kicsordul. Micsoda örömök! Friss kenyérrel, zamatos paradicsommal, jó fekete cukros orosz teával leöblitve.
Bizony így éltünk mi akkoriban az átkosban. Persze kint , a valóságba dübörgött a szocializmus, hatalmas léptekkel haladt az utopikus célja felé.Mese nincs, a Párt eldöntötte hogy boldoggá teszi az emberiséget , és ettöl a nemes céltól senki sem tudta eltántoritani. Hatalmas bakancsaival könyörtelenül taposta el azokat akik nem kértek ebből a boldogságból. Így hát, boldogult ki ahogy tudott. Én akkor , per pillanat boldog voltam, jól ment dolgom, megadtam amtestnek ami járt, és kész voltam elkezdeni a mindenapi felderitő utamat. Anyám dolgozni járt, apám általában üldögélt és olvasott valamit. Betegnyugdíjas volt. Én mint szabad madár, élveztem a vakációt. Napsütés, barátok, foci, bunyók, este hunyócska. Ez volt majdnem minden nap. Csak váltakozó sorrendben.
